udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Ágostai Hitvallású Szász Evangélikus Egyház

2005. október 19.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak, a görög katolikus és a szász evangélikus egyház képviselői Brüsszelbe látogattak, az egyházi javak romániai visszaszolgáltatásához kértek segítséget európai uniós tárgyalópartnereiktől. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékeseivel, illetve Brüsszelben működő nemzetközi egyházi szervezetek képviselőivel találkoztak. Tőkés László püspök elmondta, találkozóikon szolidaritást, egyetértést és nyitottságot tapasztaltak. Tárgyalópartnereik mindenütt határozott segítséget ígértek, és cserében folyamatos kapcsolattartásra, több információ nyújtására kérték az erdélyi küldöttséget. A megbeszéléseken szóltak a kisebbségi egyházakat – a román ortodox egyház javára – sújtó diszkriminációról, illetve a felekezeti oktatás korlátozott voltáról is. Kérték, hogy foglalják ezeket a kérdéseket a Romániáról szóló országjelentésbe, és érjék el, hogy Bukarest teljesítse az integrációs feltételeket. Reményüket fejezték ki, hogy még Románia tényleges csatlakozása előtt sikerül elérni követeléseik teljesítését. /Egyházi segítségkérés Brüsszelben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./ A delegáció – amelyet Adorjáni Dezső evangélikus püspök, Tőkés László református püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, Friedrich Gunnes, a szász evangélikus egyház főtitkára, Nicolae Anusca, a görög katolikus metropolita első tanácsadója, továbbá a római katolikus egyházat képviselő Fejes Anzelm Rudolf püspök, premontrei prépost alkotott – az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékeseivel, illetve Brüsszelben működő nemzetközi egyházi szervezetek képviselőivel találkozott. A tizenöt éve halogatott egyhá­zivagyon-visszaszolgáltatás nem várathat többé magára – hangoztatták a mintegy kétmillió hívőt képviselő küldöttség tagjai. A román görög katolikus egyháznak még a templomait sem adják vissza. Nicolae Anusca kifejtette, több konkrét eset hozható fel arra is, hogy a román többségi egyház a kisebbségi egyházak ellen uszít. Fejes Anzelm Rudolf rámutatott, az állam megfosztotta az egyházakat a levéltáraktól, a bizonyítékoktól, ugyanakkor kéri a bizonyítékokat a szóban forgó tulajdonokkal kapcsolatban. /(MTI–L.): Segítséget kértek a visszaszolgáltatáshoz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./

2005. október 26.

Az elmúlt év október 10–12-e között avatták fel Nagyszebenben a Friedrich Teutsch Kulturális és Párbeszéd Központot (Centrul de Cultura si Dialog „Friedrich Teutsch”), valamint a Romániai Ágostai Hitvallású Szász-Evangélikus Egyház Központi Levéltárát. Ezt az ünnepséget Erdélyi levéltárak, mint a történeti kutatás modern forrásai című szimpóziummal kötötték egybe. A rendezvényen sok külföldi és hazai szakember vett részt. A szimpózium első estéjén, október 10-én sor került a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesületének (RELTE) megalapítására. Közel egy évbe telt az egyesület bejegyzése, most léptek a nyilvánosság elé, miután 2005. október 20-án megtartották első rendes közgyűlésüket. A Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesülete az ökumenizmus jegyében keresi annak a lehetőségét, hogy az állami levéltári fiókokhoz hasonlóan, az egyházi levéltárak is nyilvánosak és hozzáférhetőek legyenek. A 2005. június 10-én bejegyzett egyesület alapszabálya értelmében elősegítik a különböző egyházak levéltárak fenntartói és munkatársai közötti kapcsolattartást. Kapcsolatot létesítenek a Román Országos Levéltárral, valamint a megyei levéltárakkal, a Romániai Levéltárosok Egyesületével. Azon munkálkodnak, hogy az egyházi levéltárak az országos vagy a megyei állami levéltárakkal szellemi és gazdasági jogegyenlőséget élvezzenek. A RELTE alapító tagjai: Bernád Rita Magdolna, levéltáros, Gyulafehérvár – Érseki és Főkáptalani Levéltár, Emődi András Gábor, levéltáros, Nagyvárad – Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár, Fazakas Márta, levéltáros, Nagyvárad – Királyhágómelléki Református Egyházkerületi Levéltár, Molnár Bodrogi Lehel, levéltár, Kolozsvár – Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Sindilariu Thomas, levéltáros, Brassó – Ágostai Hitvallású Szász-Evangélikus Egyházközség Levél és Könyvtára, Dr. Sipos Gábor, levéltáros, Kolozsvár – Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, Dr. Theilemann Wolfram, levéltáros, Nagyszeben – „Friedrich Teutsch” Kulturális és Párbeszéd Központ, Központi Levéltár, Vlaicu Monica, levéltáros, Nagyszeben – „Friedrich Teusch” Kulturális és Párbeszéd Központ, Központi Levéltár, Várady Lajos, levéltáros, Szatmárnémeti – Szatmári Püspöki és Káptalani Levéltár. Az egyesület választmánya: elnök: Molnár Bodrogi Lehel; titkár: Sindilariu Thomas. Az Egyesület székhelye: az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Kolozsváron, az Unitárius Püspökség keretében. /Megalakult a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesülete (RELTE). = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2005. október 31.

A romániai történelmi egyházak képviselői levelet intéztek az Európai Bizottsághoz, José Manuel Barroso elnökhöz. A levél bevezetőjében emlékeztet: Brüsszelben, az Európai Parlament illetékeseivel való megbeszélések során a napokban arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy Románia EU-csatlakozásának küszöbén továbbra is súlyos gondok merülnek fel a tényleges vallásszabadság tekintetében. A levél így hangzik: “Egyházi ingatlanainkat nem szolgáltatta vissza a román kormányzat. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy egyházaink több mint 4000 ingatlant igényeltek vissza az államtól, melyek elengedhetetlenül szükségesek vallási, karitatív, társadalmi és oktatási feladataink elvégzéséhez. Ennek ellenére egyházaink mind a mai napig sem kapták vissza ingatlanaik 90 %-át. Romániának még nincs vallásügyi törvénye. Örömmel fogadtuk, hogy a jelenlegi kormányzat, az elismert vallásfelekezetekkel konzultálva elkészítette a vallásügyi törvény tervezetét. Megdöbbentésünknek adunk viszont hangot amiatt, hogy az egyházakkal egyeztetett szövegben kormányzati tisztviselők egy lényegi módosítást eszközöltek. A szövegtervezettel ellentétben ugyanis, amely a felekezeti oktatás állami finanszírozását irányozza elő, a végleges szöveg csupán feltételes módban engedi meg, hogy az állam pénzbelileg támogassa a felekezeti oktatást. (…) Az egyház-finanszírozás törvényi kereteinek hiánya komoly feszültségeket gerjeszt az egyházak között. A többségi egyházat 1989 óta túlfinanszírozzák, és miközben kisebbségi egyházaink hiába próbálják elkobzott ingatlanaikat visszaszerezni, az ortodox egyház kormányrendeletek révén kerül hatalmas értékű javak birtokába. Mindezeket szem előtt tartva, ki kell mondanunk, hogy a román alkotmány által szavatolt esélyegyenlőség és vallásszabadság nem tükröződik a vonatkozó törvénykezésben. Ezért kérjük Elnök úr közbenjárását, hogy az európai intézmények monitorizálják a romániai kisebbségi történelmi egyházak és a nemzeti kisebbségek sorsának alakulását. Meggyőződésünk, hogy a Romániáról szóló ország-jelentésben is említést kell tenni az egyházainkat diszkrimináló gyakorlatról.” A levél aláírói Adorjáni Dezső evangélikus, Tőkés László református, dr. Szabó Árpád unitárius püspökök, Gunnesch Friedrich főtitkár (Ágostai Hitvallású Szász Evangélikus Egyház), Annusca Nicolae érseki főtanácsos (Román Görög Katolikus Egyház), Fejes Rudolf Anzelm apát, prépost-prelátus (Római Katolikus Egyház). /Erdélyi egyházfők levele az Európai Bizottsághoz. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék